Az Aidvian Full Spectrum CBD olajaiban található számos összetevő jótékony hatást gyakorol a magas vérnyomás szabályozására.
A magas vérnyomás sajnos az egész világunkat érintő népegészségügyi probléma, amely körülbelül egymilliárd embert érint világszerte, sőt egyes kutatások szerint néhány éven belül, akár másfél milliárdra is növekedhet ez a szám.
Cikkünkben betekintést adunk a magas vérnyomásban szenvedők világába, illetve bemutatunk egy természetes megoldást a betegség kezelésére.

A magas vérnyomás-betegség vagy másnéven hipertónia, Magyarországon a felnőtt lakosság közel 25%-át érinti.
Magas vérnyomás akkor jön létre, amikor az erekben folyó vér túlzottan megfeszíti a véredények falát és ezáltal a nyomás meghaladja a normális értéket.
A magas vérnyomás mondhatni a legelterjedtebb szív- és érrendszeri betegség. A vérkeringés zárt rendszerben megy végbe, így ha ereink nem tágulnak ki kellő mértékben, hogy vér egyenletesen áramolhasson a test különböző részeibe, akkor szívünknek erősebben kell pumpálnia és ennek következtében vérnyomásunk emelkedni kezd.
Az így megnövekedett vérnyomás jelentősen terheli a szívünket, az ereink fala könnyen sérülhet, s mindez súlyos szövődményekkel járhat. Többek közt a magas vérnyomás világszerte a krónikus veseelégtelenség egyik legfőbb okozója, de még megannyi féle szív- és érrendszeri szövődményt és betegséget okozhat.
Csakúgy mint az imént említett veseelégtelenségnek, jelen van a kockázata a szívinfarktusnak, stroke-nak, szívelégtelenségnek, érszűkületnek vagy akár a cukorbetegségnek is.
Mi okozhatja a magas vérnyomást?
A normálisnak mondható vérnyomás felső határa felnőttek esetében 140/90 Hgmm, tehát az ennél magasabb értéket tekintik hivatalosan magas vérnyomásnak. Bármilyen jellegű megterhelés vagy nagyobb stresszhelyzet hatására felemelkedhet a vérnyomás értéke, de amint elmúlik a stressz, az normál esetben visszaáll az optimális szintre.
Magas vérnyomás akkor állapítható meg, amikor a 3 különböző időpontban, nyugalmi állapotban mért vérnyomás értékének átlaga meghaladja a 140/90 Hgmm-et, tehát tartósan fennáll ez az állapot. Fontos és igen szükséges a többszöri mérés, hiszen a vérnyomásértékek spontán módon, erősen ingadozhatnak.
A hipertónia kialakulása szerint elsődleges (primer) és másodlagos (secunder) hipertóniáról beszélhetünk. A magas vérnyomás szövődményei között megtalálhatók a szívinfarktus, stroke, szívelégtelenség és veseelégtelenség.
A magas vérnyomást “csendes gyilkosnak” is nevezik gyakran, mivel kezdetben nem okoz jelentős tüneteket, sőt akár észrevétlenül képes súlyos szervkárosodást előidézni. Az esetek nagy százalékában nem állapítható meg a betegség pontos oka, csupán kis százalékban állapítható meg az eredete. Megjelenhet például egyéb betegségek másodlagos velejárójaként, okozhatja bármilyen szervezeten belüli gyulladás, a helytelen életvitel és étkezési szokások, elhízás, dohányzás vagy a stresszes életmód is.
Tehát életmódbeli változtatásokkal valamilyen szinten javítható a magas vérnyomás értéke, de sok esetben elkerülhetetlen a gyógyszeres kezelés alkalmazása. Ezen felül meglehetősen fontos a megfelelő ásványianyag és vitamin bevitel, mint az E-vitamin vagy az omega-3 zsírsavak.
Továbbá, egyes étrend-kiegészítők nagy segítségünkre lehetnek a normál vérnyomásérték helyreállításában, sőt olykor kedvezőbb hatást képesek elérni, mint bármilyen más erős gyógyszer. Ilyen megoldás lehet az Aidvian étrend-kiegészítő olaj.

Hogyan segíthetnek az Aidvian étrend-kiegészítő olajai?
Napjainkban egyre hatékonyabbnak bizonyulnak a betegség kezelésében az Aidvian olajaiban is megtalálható összetevők, amely egy 100%-ban természetes, gyógynövényből származó, de nem pszichoaktív hatású vegyületek.
Az eddig végzett vizsgálatok sora bizonyítja, hogy ennek fogyasztása segítheti a szív és az érrendszer megfelelő működését, ezzel együtt a magas vérnyomás csökkentését is.
A vegyület kölcsönhatásba lép szervezetünk endokannabinoid rendszerével, ezáltal jelentős befolyással van a testünkben fontos szerepet betöltő receptorokra.
Többek között jelentősen befolyásolja hangulatunkat, étvágyunkat, memóriánkat, immunrendszerünket, stressz szintünket, fájdalom érzetünket, és az alvás minőségünket, vagyis mondhatni mindent, ami a kiegyensúlyozott életmódhoz szükséges.
Az Aidvian olajaiban megtalálható számos összetevő az emberi szervezetre gyakorolt jótékony hatása közül több olyan is kiemelhető, mely a magas vérnyomás okozóit kontollálja. Ilyen a stresszoldó, fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő és gyulladásgátló, görcsoldó és antioxidáns hatása.